Csupán játék egy új chip kitalálása a Google mesterséges intelligenciájának
Bár az erre specializálódott mérnökök is jeleskedhetnek a chiptervezésben, valami felülmúlhatja őket is: a mesterséges intelligencia. Ezen az úton indult el a Google.
Bár az erre specializálódott mérnökök is jeleskedhetnek a chiptervezésben, valami felülmúlhatja őket is: a mesterséges intelligencia. Ezen az úton indult el a Google.
A Facebook a TextStyleBrush nevű technológiája több szempontból is hasznos lehet, ám félő is, hogy lesznek, akik visszaélnek a kézírás "lemásolásával".
A pandémia elleni harcban az álhírek szinte ugyanolyan ádáz ellenségnek bizonyulnak, mint maga a koronavírus. Az interneten terjedő összeesküvés-elméletek és téves információk nagyban hozzájárulnak az egész világon tapasztalható jelentős oltásellenességhez, illetve vírustagadáshoz. A jövőt a kamuhírek terjesztői és az azok ellen küzdők is a mesterséges intelligenciában látják – derül ki a Stylers Group elemzéséből.
Bár hivatalosan csak egy alkalommal regisztráltak azonosítatlan repülő tárgyat (ufó) Kínában – még 1998-ban –, újabban olyan sok észlelés történik, hogy az már próbára teszi az ország légvédelmét.
A Canon még mindig nem jelentette be az új tükör nélküli fényképezőgépét, az EOS R3-at, de az eddiginél több részletet árult el róla.
Brad Smith, a Microsoft elnöke szerint meg kell védeni a mesterséges intelligenciától az embereket, Kínát pedig le kell győzni a versenyben.
A BBC-nek nyilatkozott egy, neve elhallgatását kérő szoftvermérnök, ami dolgozott az ujgurok érzelmeit leolvasó kínai rendszeren.
Egyszer talán csak megmosolyogtató emlék lesz abból, hogy a közösségi médiás tartalomszűrők közismert reneszánsz festményeket pornográfiaként jelölnek meg.
A fejlesztés összesen 288 bőrbetegséget képes felismerni. Ehhez milliónyi bőrelváltozásról készült fotót mutattak meg neki.
Az oregoni egyetem szakemberei szimuláció segítségével tanították meg Cassie-nek, hogyan kell lépcsőn közlekedni.
A MAS nevű jármű az Atlanti-óceánt készül keresztül szelni. Az IBM mesterséges intelligenciája fogja segíteni.
Az Oxfordi Egyetem és az Oracle szerint új szintre emeli a kórokozókkal kapcsolatos adatok feldolgozását a két szervezet által együtt fejlesztett új rendszer. Nemcsak gyorsabban azonosítja a felbukkanó koronavírus-mutációkat, hanem azt is elemzi, hogy mennyire hatékonyak ellenük a már engedélyezett vakcinák.
Akkor is képes automatikusan egyedi – és elvileg minden érintett számára előnyös – megállapodásra jutni egy észt cég mesterséges intelligenciája, ha több millió partnerrel kell tárgyalásokat folytatni.
A termékelhelyezés után megjelent a termékáthelyezés is. Mesterséges intelligencia segítségével feltűnés nélkül ki lehet cserélni a filmekben, videóklipekben megbújó termékeket.
A tudományba, a kutatókba vetett bizalomra nagyobb szükségünk van, mint valaha, írja szerzőnk. Vélemény.
Nem kerül túl messzire a pályától, csak a háttérben lévő logó változik: a Google helyett az Apple-nek dolgozik tovább a mesterségesintelligencia-kutatással foglalkozó Samy Bengio.
Egyre közelebb a szélesebb körű gyakorlati bemutatkozáshoz egy izraeli startup különleges hangfelismerő rendszere, amelyik mesterséges intelligencia támogatásával, a beszéd alapján kiszűrheti azokat, akik megfertőződtek a koronavírussal.
Negyed óra alatt bárkiről készít olyan digitális avatárt az Hour One nevű startup, amely aztán bármilyen helyzetben bevethető, szerepeltethető. Akár több helyen is lehetünk egyszerre, persze virtuálisan.
Feltalálnia, fejlesztenie szabad, de szabadalmat nem kaphat. A mesterséges intelligenciáról (MI) van szó, és jogi szakértők máris erősen foglalkoznak azzal, hogy hamarosan a szabályok módosítására lehet szükség.
Az Unitree nevű kínai vállalat a Star Wars egyik zenéjére videózta le a cég által fejlesztett robotkutyasereget.